irodalom verselemzés
2012. március 25., vasárnap
Letészem a lantot
Arany
János: Letészem a lantot
Arany
Jánosnak ez az ódai, elégikus hangvételű verse, 1850-ben
íródott, Arany ekkor Geszten nevelő → „száműzetés” a
szabadságharc után. Már a vers címe lemondó szomorúságot
áraszt, és a címben megjelenik a költészet szimbóluma is: a
lant.
Az
első és az utolsó versszakok a keretversszakok. Minden versszak
végén refrénnel erősíti szomorúságát, amiben azt magyarázza,
hogy eltűnt az életkedve. A második, harmadik, negyedik és ötödik
versszakokban a múlt időt idézi, ami értékekben gazdag volt
barátja, Petőfi mellett. A hatodik versszakban már a jelen
szomorúságát veszi tudomásul, amiből már hiányzik minden
pozitív érték. A hetedik versszak refrénében már véglegesen
eltűnt a lelke ifjúsága, ami most már nincs többé →
befejezettséget, reménytelenséget támaszt.
2012. március 23., péntek
A magyarokhoz 2.
Berzsenyi
Dániel: A magyarokhoz 2.
Berzsenyi
ódája 1807-ben íródott egy alkalmi versként, a Napóleon elleni
háborúra lelkesít. A vers témája a világszabadság. Az Európát
meghódító francia császár már Magyarország határaihoz közel
volt, így az uralkodó Budán („őseid várában”) tartott
országgyűlést, ahol próbálta a magyar nemeseket is harcba hívni
az ország megvédésére. A szabadságát és az ősi alkotmányt
féltő nemesség most a császár mellé állt, vállalta a harcot.
Berzsenyi erre a harcra lelkesítette a magyarságot. Az vers első
részét a világ egészét átfogó hatalmas forrongás, a
háborúskodás, a viszály képei uralják. A természet vad erőinek
képével ábrázolja a költő a veszély nagyságát. A második
részben az erre adott válasz következik. Most szükséges a „bölcs
tanács”, ezért említi a kiemelkedő tehetségű római császárt.
Az igazi „ódai magaslatra” az utolsó két szakaszban ér el a
mű. Ezekben a sorokban csak úgy általánosan szól a nemzethez a
költő.
A Reményhez
Csokonai
Vitéz Mihály: A Reményhez
Csokonai
halála előtt két évvel írta a verset szerelméhez Vajda
Júliához. A költemény műfaja elégia, és a megszemélyesített
Reményhez szól. A vers egésze egy allegória, melyen belül egy
másik, a kert allegória található. A Remény-allegória keretként
fogja közre a kert-allegóriát. A mű egy nagy ellentétre épül:
az első versszakban a Remény áldásai, a második versszakban a
tavaszi kert képei jelennek meg, majd ezek a harmadik versszakban
eltűnnek, s végül a negyedik versszakban a Remény is elhagyja a
költőt. A második és harmadik versszak kert-képei a tavaszba,
illetve a télbe illeszti a szerelem érzésének kifejezését.
Ebben a két szakaszban a költő a múlt időt használja a
befejezettség kifejezésére. Az első és az utolsó részben pedig
jelen időben ír, jelezve mostani állapotát. A negyedik
versszakban a két allegória összeér; a kétségbeesés és a
kietlen természet együtt van jelen. Az utolsó négy sorban bölcsen
tudomásul veszi a szerelmének elvesztését. Ugyanakkor a dallamos,
játékos szavak egyfajta emelkedettséget sugároznak. Rímes
időmértékes verselésű; keresztrímes, trocheusi sorok váltják
egymást.
Szeptember végén
Petőfi
Sándor: Szeptember végén
Petőfi
ezt az elégiát 1847 szeptemberében írta Koltón. Szendrey
Júliával nászúton voltak, a versét mégis tele szomorúsággal
írta, de kifejezi benne a szerelmet is → szerelmi vallomást
hallunk benne.
Az
első versszak a múló időről szól; saját magát a természettel
teszi egyenlővé. A versszakban a még és a már erős ellentétbe
van állítva. A második és a harmadik versszak a szerelemről
szól. A második versszakban kérdéseket intéz Júliához: Vajon a
jelen boldogsága meddig fog tartani? Az is múlandó? A harmadik
versszakban elmondja Júliának, hogy az ő szerelme örökké fog
tartani, még a síron túl is szeretni fogja („Még akkor is, ott
is, örökre szeret!”). Petőfiné Szendrey Júlia a versnek nem
csak az ihletője, hanem a beteljesítője is. A vers rímes
időmértékes verselésű; keresztrímes sorok váltják egymást.
Uralkodó verslába az anapestus.
Rongyos vitézek
Petőfi
Sándor: Rongyos vitézek
Petőfinek
a Rongyos vitézek című ars poeticája, 1847 áprilisában íródott
Pesten, a táborban. Ebben a versben a rongyos vitézeket a versek
jelentik.
Az
ötödik versszakban írja le, hogy milyennek kéne lennie a versnek:
nem díszesnek, nem csillogónak, hanem néphez szóló üzenete
kellene lennie. A műben megfogalmazza, hogy nem a kard és az ágyú
harca folyik, hanem eszmék küzdenek. Petőfi is kiáll a
csatamezőre, de ő a verseivel csatázik és mégis, néha többet
ér a buzdítás mint akárhány katona!
Nemzeti dal
Petőfi
Sándor: Nemzeti dal
Petőfi
a Nemzeti dalt 1848. március 13-án írta Pesten, amit utána sok
helyen toborzóként olvasott fel. Ez a hazafias dal szónoklatként
íródott → a magyar nép érzéseit fogalmazza meg: az
önbecsülést, a szabadságvágyat, a tennivalókat.
Már
az első versszakban megszólítja a népet („Talpra magyar, hí a
haza!”); és kérdést intéz hozzájuk („Rabok legyünk, vagy
szabadok?”). A második versszakban választ, magyarázatot ad a
hallgatóságnak („Rabok voltunk mostanáig, kárhozottak
ősapáink”). A negyedik versszakban már harcba hív mindenkit
(„Ide veled régi kardunk!”), hogy levessük a láncot és kardot
ragadjunk. Az ötödik versszakban választ ad, hogy milyen lesz majd
(„A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez;
mit rákentek a százasok, lemossuk a gyalázatot!”). A hatodik
versszakban már a jövő képét hozza föl, hogy hősként fogják
azokat tisztelni, akik föláldozzák magukat a hazáért.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)