Arany
János: Letészem a lantot
Arany
Jánosnak ez az ódai, elégikus hangvételű verse, 1850-ben
íródott, Arany ekkor Geszten nevelő → „száműzetés” a
szabadságharc után. Már a vers címe lemondó szomorúságot
áraszt, és a címben megjelenik a költészet szimbóluma is: a
lant.
Az
első és az utolsó versszakok a keretversszakok. Minden versszak
végén refrénnel erősíti szomorúságát, amiben azt magyarázza,
hogy eltűnt az életkedve. A második, harmadik, negyedik és ötödik
versszakokban a múlt időt idézi, ami értékekben gazdag volt
barátja, Petőfi mellett. A hatodik versszakban már a jelen
szomorúságát veszi tudomásul, amiből már hiányzik minden
pozitív érték. A hetedik versszak refrénében már véglegesen
eltűnt a lelke ifjúsága, ami most már nincs többé →
befejezettséget, reménytelenséget támaszt.
Köszi sokat segített
VálaszTörlés